Ahogyan azt már korábban is többször említettem, nagyon szeretjük a thai kajákat, és egyszerűen oda vagyunk Thaiföldért – és a tavalyi kis utunk óta folyamatosan visszavágyunk oda. A múltkor megosztottam Veletek a pad thai készítés titkait, most pedig szeretnék egy másik szuper receptet is bemutatni, ami szintén felidézte bennünk az ottani egzotikus ízeket, ez pedig nem más, mint a chicken satay. Ezt mi általában előételként fogyasztottuk kint, de szerintem főételnek is simán megteszi. Ez a recept szerintem azért is aktuális most, mivel itt a jó idő, és a grillező szezon, és a csirke nyársakat ehhez a fogáshoz legjobban egy grillen lehet megsütni! Tehát ha valaki grill partyt csinál, és a szokásos jól bevett grill ételek mellett esetleg feldobná a menüt egy kis egzotikummal, annak nagyon ajánlom ezt a fogást.  Mi vasárnap kettesben a férjemmel „terasznyitó-bulit” csináltunk, kipakoltuk a virágokat, rendet tettünk, majd a kis elektromos grill lapunkon megsütöttük a csirke nyársakat ehhez a fogáshoz.

 

Hozzávalók 4 főre:

1-1,5 kg csirke mell

6 dl kókusztej

gyömbér

koriander

citrom/lime

méz

3-4 gerezd fokhagyma

2 kisebb zacskó sótlan, pörkölt földimogyoró

szójaszósz

vörös curry pasta (esetleg zöld curry is)

só, bors

1 zacskó jázminrizs

aszalt sárgabarack, vagy bármi egyéb akár mazsola is jó

kardamonmag, mustármag, kurkuma

 

A húst be kell pácolnunk előre, minimum 2 órát állni kell hagyni, de az sem baj ha egy egész napot érlelődik . Először tehát szeljük fel a csirke melleket vékonyabb szeletkékre. Az sem gond, ha kis falatkákat vágunk, és majd ezt húzzuk a nyársra, de kint mindig vékony szeletek voltak felhúzva, szóval én ehhez tartottam magam.

A pácba tegyünk egy kevés kókusztejet, 2 evőkanál mézet, kevés szójaszószt, reszeljünk bele gyömbért, a fokhagymákat, tegyük bele a vörös és zöld curry pastát, végül pedig nyomjuk rá egy citrom levét. Kevés sót is használhatunk, de csak óvatosan, mivel a szójaszósz eléggé sós. Ezt masszírozzuk bele jól a csirkébe, ha nem jut elég, akkor bővítsük még egy kevés kókusztejjel, és fűszerezzük utána.

Sütés előtt a csirke szeleteket húzzuk fel a hurkapálca szerű nyársakra (ehhez vagy megveszitek a kész kis nyársakat, rengeteg helyen lehet kapni, vagy kihegyeztek pár hurkapálcát, és arra húzzátok fel a csirkét). A grill lapunkat állítsuk a legerősebb hőfokra, ha pedig klasszikus faszenet alkalmazunk, akkor figyeljünk, hogy már eléggé nagy legyen a hő. Erre rátesszük a nyársakat, és kb 10 perc alatt meg is sülnek, kívül kicsit ropogósan, és a méznek és kókusztejnek köszönhetően szép aranybarnán.

 

Az összetevőkből is látszik, hogy a csirke ettől a páctól már magában olyan finom egzotikus fűszeres lesz, hogy önmagában megállja a helyét – én talán kicsit jobban megextráztam a csirkét, mint a thaiok, de ettől csak finomabb lesz!

De nem elég hogy a hús magában is fantasztikusan finom és fűszeres, mi még készítünk hozzá egy kókusztejes mogyorómártást, amibe bele-bele kell mártogatni a nyársunkat falatozás közben. Ehhez daráljuk le a mogyorót, majd főzzük össze a kókusztej maradékával, rakjunk bele kevés vörös curry pastát, koriandert, fél citrom levét, és kevés szójaszószt, és fish szószt (ezt kihagyhatjátok nyugodtan, ha nem szeretitek az ízét, de én kedvelem, szerintem kifejezetten pikánssá teszi a mártást) és egy kanál cukrot, ízlés szerint sót.

A rizst a következőképp készítsük el: kevés olajon futtassuk meg a mustármagot, és a kardamont (Ebből elég 1-2 szem, nagyon intenzív!), majd dobjuk rá a rizst, kicsit pirítsuk, majd felöntjük vízzel (kb. másfélszer annyi víz kell, mint rizs). A vízbe tegyünk kevés kurkumát, ettől szép sárga lesz, egy kis curryt, reszeljünk bele gyömbért, és aprítsunk bele egy marék aszalt sárgabarackot. És persze sózni se felejtsük el a vizet!!! A jázmin rizs nagyon gyorsan megpuhul, szerintem gyorsabban készül el, mint a klasszikus rizs. Ha követjük az eljárást, szép pergős, igazi thaiföldi ízeket hozó köretet kapunk.

 

Remélem, kipróbáljátok, mert nagyon jó recept, biztos a siker, és igazán feldobja a grillezésen már jól ismert ízeket!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gourmetgirls.blog.hu/api/trackback/id/tr622804294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása